Használt autós tanácsok 3. - Ne dőljön be a kevés kilométernek
Használt autós tanácsok 3. - Ne dőljön be a kevés kilométernek
Egy rosszul karbantartott autó balesetveszélyes, tehát életveszélyes is lehet. Az órapörgetés is ilyen veszélyeket okoz. Elmondjuk, hogyan.
A futásteljesítmény meghamisítása miatt a vevők a reális árnál magasabb összeget fizetnek, hiszen azt hiszik, hogy öreg ugyan az autó, de alig használták. De az órapörgetéssel kapcsolatban nem ez a legnagyobb baj. A megtett kilométerek számához kötött átvizsgálások, karbantartások, alkatrészcserék elmaradása miatt ugyanis a balesetveszély kockázata is nagyobb. Lássunk egy példát.
A különböző gyártmányoknál 180 - 210 ezer kilométeres futásteljesítmény között jön el az idő, hogy a szokásos motorolaj, szűrő, egyebek mellett komolyabban is hozzá kell nyúlni a motorhoz. Így például cserélni kell a vezérműszíjat és tartozékait (szíjvezető és feszítő görgők), illetve, ha a vízpumpát is a vezérműszíj hajtja meg, akkor azt is cserélni kell.
De mi van akkor, ha olyan kocsit veszünk, ami valójában megtett 180 ezret, de a visszapörgetés után csak 80 ezret mutat az óra? Azt hisszük, hogy a nagy szervizig van még 100 ezer kilométerünk, de így fennáll a veszélye, hogy az elmaradt csere miatt a vezérműszíj elszakad, és károsodik a motor. Ugyanez áll a fékbetétek cseréjére is, csak akkor már életeket is veszélyeztet a szervizelés kihagyása.
Mivel az eladót semmilyen jogszabály nem kötelezi az autó előéletének tisztázására, a vevőnek résen kell lennie, ha használt autót vesz. Tehát fontos, hogy ellenőrizzük a kiszemelt autó előéletét. Hogy miért?
Minden évben több olyan eset is nyilvánosságra kerül, amikor egy mit sem sejtő tulajdonos alól kiveszik az autót, mert kiderül róla, hogy körözést adott ki rá valamelyik nyugati ország rendőrsége.
Az ilyen esetekben a jóhiszemű magyar tulajdonos aztán reménytelenül futhat a pénze után. Az eladót pedig hiába keresi, mert általános gyakorlat, hogy a használt importtal foglalkozó vállalkozások néhány hónap után eltűnnek, hiszen csak egy-egy nagyobb tétel behozatalára alapított „projektcégek”.
Amennyiben ezeket a lépéseket kihagyjuk, a mit sem sejtő magyar tulajdonos sok esetben csak a márkaszervizben szembesül azzal, hogy olyan kocsit vett, aminek az óráját több százezer kilométerrel visszapörgették. Az autóvásárlók érdekében ugyanakkora Das Weltautó kétszer is végez állapotfelmérést: az elsőt a kocsi megvásárlása, a másodikat a szükséges javítások után, az értékesítés előtt. Szóval ne ringassuk magunkat rózsaszín illúziókban, egy tíz éves autó a reális futásteljesítménye 250 ezer kilométer körül van. Hiába mutat az óra százezerrel kevesebbet, az alkatrészek kopottságán az órapörgetés nem változtat: pár éven belül törvényszerűen elő fognak jönni a költséges hibák. A kilométeróra állást egyébként érdemes a Jármű Szolgáltatási Platformon ellenőrizni, amire írtunk korábban.
A külföldről behozott autók nagy része 10 évnél idősebb, így csábító a lehetőség, hogy az ember 1,5-2 millió forintért hozzájuthat egy Audihoz, egy Volkswagenhez vagy egy BMW-hez. Azonban tíz éves kor fölött a költséges javítások gyakran pénztemetővé teszik az olcsón vett gépkocsit. Egy idős autó műszaki állapotának szinten tartása sokba kerül, ugyanakkor a karbantartás nem értéknövelő tényező. Különösen igaz ez az ismeretlen előéletű, leggyakrabban pörgetett kilométerórás import autók esetében.